Skip to content Skip to main navigation Skip to footer
Póda Erika
 

Óvodánk 1984-ben kezdte meg rendeltetésszerű működését ebben az épületben. Kezdetben három, majd két osztállyal üzemelt. Nevelési programunk a Bölcs bagoly nevet viseli, hiszen a gyermekek ebben a korban egyre jobban kiteljesednek, önállóbbak, nyitottabbak lesznek a világra, ezáltal minden tudásra fogékonyak. Nekünk pedagógusoknak pedig az a kötelességünk, hogy minél szélesebbre tárjuk a világ kapuját, hogy a megannyi csoda elérje a gyerekeket.