Jelentés a nézőtérről
“Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt.”
Nem kisebb feladatra, mint a női lélek rejtelmeinek bemutatására vállalkozott a gellei Rózsa(Szín)Ház társulata. Hazai pályán, a gellei kultúrházban, teltház mellett mutatták be Tanulmány a nőkről című vígjátékukat Farkas Péter rendező és Varga Hédi dramaturg vezetése mellett. “Nagy fába vágták a fejszéjüket” – mondhatnánk, hiszen a mű eredetije (Keleti Márton 1967-es filmrendezése) olyan színészóriásokat vonultat fel, mint Venczel Vera, Darvas Iván, Páger Antal, Ruttkai Éva, Kiss Manyi, Bodrogi Gyula, Latinovits Zoltán és Várkonyi Zoltán. Hogy a gellei amatőr színtársulatból mely nevek kerülnek közelebb a színészparnasszushoz, arról talán még korai lenne nyilatkozni, viszont hogy nagy tehetségeket rejt községünk, az nem kérdéses. Az sem meglepő, hogy azok, akik az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon sikerrel szerepeltek, ismét nagyot alakítottak.
Tavaly novemberben Mészáros Mari néni Szepsi város polgármesterének díját nyerte el és nyugodtan kijelenthetjük, bármilyen szerepben lép is a színpadra – legyen az színházi szerep vagy magyar nóta – a közönség szívét itthon mindig elnyeri. A férjeit kacéran váltogató néni szerepét még komoly műtétje ellenére is magára vállalta. Köszönet érte!
Iván András (Balogh Sándor) kiemelkedő alakításért részesült tavaly különdíjban. Mindamellett, hogy a Pósfa zenekarral sikert sikerre halmoznak, András páratlan színészi tehetség. Nagyon bízom benne, hogy még sokszor, sok szerepben tanúsíthatja rátermettségét.
Méry Mária (Balogh Éva) anno a legígéretesebb tehetség díjával tért haza az amatőr színjátszók fesztiváljáról – nem hiába. Az alapiskola tanítójaként és otthon anyukaként is bizonyító Marika, nagyszerűen formálta Balogh Éva szerepét. Kettejük (ti. Iván András, a férj és Méry Mária, a válni óhajtó feleség) közös alakítása már-már a profi színházak hangulatát idézte.
A tavalyi előadásban (ugyan, akkor még mellékszerepben) már felfigyelhettünk Kósa Viktória (Dr. Képes Vera) játékára. Az idei darabban a szálakat okosan szövő ügyvédnő szerepe nagyszerű választásnak bizonyult. Érett és kiegyensúlyozott játékot láthattunk.
Kovács Kitti (Mádi Zsuzsa) – a tőle megszokott energiával – cserfes feleségként “rakta helyre” a társulatban új arcnak számító Kovács Tamást (Mádi Péter), aki meglepő természetességgel mozgott a színpadon. Bartal Ági (Gegucz Jolán) nagyszerűen hozta a tehetetlen férj, Bertók Tibor (Gegucz Bálint) fölött kesergő feleséget. Remélem, a következő darabban több reflektorfény jut majd neki – érdemes lenne. Az új arcok sorába csatlakozott Sebők Dóra, aki a bájait kellető pincérnő szerepébe bújt és természetesen idén sem maradhatott ki a társulat oszlopos tagjának számító Szabó Péter (Dr. Borosnyai), aki a tőle megszokott eleganciával állt a világot jelentő deszkákra. Az események sorát Bohony Irén és Zöld László narrációja fűzte egy fonalra.
Örvendetes, hogy a Rózsa(Szín)Ház immár kilencedik éve gyűjti össze azokat, akik szabadidőt és energiát nem sajnálnak, hogy másokat szórakoztassanak. A színpadon feltűnő új arcok pedig azzal a reménnyel töltenek el, hogy az ilyen tevékenységnek van értelme és lesz folytatása. Azt pedig, hogy a hazai közönségnél nincs hálásabb a világon, mi sem bizonyítja jobban, mint a szűnni nem akaró taps és amatőr színészeink ragyogó arca.
Usačov Péter