Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Portugál

Egressy Zoltán Portugál című darabjával látogatott a nagymegyeri Poloska Színház 2011. április 10-én Egyházgellére. Magát a darabot több kőszínház is nagy sikerrel játsza (mint a budapesti Katona vagy a kaposvári Csiky Gergely Színház), így külön öröm, hogy eljutott községünkbe is.

Annak ellenére, hogy kevesen gondolnának a színházlátogatásra a tavasz egy koraesti vasárnapján, mégis közel száz ember volt kíváncsi a két felvonásos tragikomédiára a színtársulat értelmezésében. A darab nyelvezete olykor-olykor felszittentette a helyi közönséget, azonban annak mai és bárhol aktuális üzenete mindenképp elgondolkodásra késztet – görbe tükröt tart a falusi hétköznapok súlyos valóságának. Szereplői csetlő-botló, ám mégis örökké szerethető kisemberek. Vágyják ugyan a nagyot, de élni tudják a kicsit.

Részletes beszámoló és interjú az Egyházgellei Hírmondó következő számában. 

Szereposztás: Zakál Gyula (Kocsmáros), László Anikó (Masni), Katona András (Bece), Katona Csaba (Pap), Kovács Zoltán (Retek), Varga Hédi (Asszony), Zakál Péter (Csipesz), Vízváry Csaba (Sátán), Ješ Izabella (Feleség). Rendezte: Farkas Péter

Elérhetőségek: A társulat honlapjaPoloska a Facebookon

Az előadás a Csemadok Kondoros alapszervezete szervezésében valósult meg. Fotogaléria (Horina Ákos fényképei).