Kondoros Hagyományőrző Nap
Volt nekünk egy Kondoros napunk. Sokat terveztük, beszélgettünk róla, hogyan is kellene, hogyan is lehetne megszervezni, hogy valahogyan eljusson az emberekhez az üzenete, hogy átjöjjön, amit nyújtani szeretnénk, hogy megértsék, akik eljönnek majd, mennyire fontos ez nekünk és a fiataloknak, akiknek a múlt egy szeletkéjét akarjuk átadni. Minél többen lettünk azok, akik úgy gondolták, fontos, hogy megcsináljuk. Elsősorban nekik szeretnénk megköszönni, majd azoknak, akik eljöttek és maradtak. Kicsit bicebóca lett, hiszen nem számítottunk ekkora érdeklődésre, ez talán a Mári konyhájának ablaka előtt kígyózó sorból is kiderült. Ezért elnézést kérünk. S azoktól is, akikhez aznap nem délben kapták meg nagymama ebédjét. Mindez annak köszönhető, hogy temérdek ember, szülő, házaspár gondolta azt, eljön és megnézi, mi történik a Kondoros napon. Az előre meghatározott időpontok csúsztak, nem győztük. Köszönjük, hogy senkiben nem volt harag emiatt… Amikor leltárt készítettünk, összegeztük: elfogyott egy katlan gulyás, egy katlan körömpörkölt, egy katlan mangalicahúsos káposzta, egy nyárson sült malac, negyven liter lencsefőzelék, egy nagy fazék pincepörkölt, egy nagy fazéknyi babgulyás, másfél kilónyi csirkemájból készült kenőmájas, tíz foszlós kalács, tíz liter tej, 2 kiló mangalicatepertő, 1 hasáb mangalicaszalonna, 1 rúd bursli, 5 kilónyi lisztből készült krumplispogácsa, négyből tejfölös lepény, 4 kilónyiból görhöny, tízkilónyiból almásrétes, 30 vekni kenyér, két kilónyi mangalicakolbász,a bort nem említeném, tán háromakónyi volt… Köszönjük a türelmüket, az érdeklődésüket. Az egyházgellei önkormányzatnak azt, hogy társszervezőként teret adtak ennek a kezdeményezésnek, barátainknak, segítőinknek azért, hogy jöttek, segítettek, csináltuk.
Usačov Petinek, Pecsuk Petinek (Puttinak), Szabó Mari néninek, Pongrácz Margitkának, Ravasz Erikának, Csicsay Andrásnak, Brunczvik Eminek és Berec Andinak, Sipos Zolinak, Pecsuk Tibornak és Mártinak, Major Dezsőnek, Csomor Elemérnek, Vykrent Áginak, Mester Katinak, Csicsay Zsuzsinak és Mártinak, Zöld Lacinak, Vidra Móninak, Mészáros Andreának, Görcs Navrátil Simonának, Makky Istvánnak, Kovács Krisztinának, Kitanovics Attilának, Sipos Gergőnek, Polák Andrisnak, Cséfalvay Bélának. Külön köszönet jár a cséfai Zsemlye Elemérnek és feleségének Piroskának, az ógellei Jednota üzlet dolgozóinak, Liššák Milannak, az Egyházgellei Mezőgazdasági Szövetkezet elnökének, valamint Molnár Ottó vállalkozónak hogy a jó ügyben támogattak bennünket.
A Gelle Szék Polgári Társulás vezetősége