Falutörténet

Gelle község 1817-ben

Gelle község 1817-ben

A mai Gelle mint közigazgatási egység nyolc, korábban önálló község – Beketfa, Cséfalva, Csentőfa, Egyházgelle, Kisbudafa, Nagybudafa, Ógelle, Pósfa – egyesítésével jött létre. A Gellében élők a mai napig őrzik ezt a hagyományt, büszkék múltjukra és az egyes falurészek megőrizték és őrzik sajátságaikat.

Az egyesítés 1940-ben kezdődött Beketfa, Csallóközpósfa, Egyházgelle és Ógelle egyesítésével, majd 1960-ban hozzácsatolták Cséfalvát, Csentőfát, valamint a Nagybudafa és Kisbudafa egyesítésével létrejött Budafalvát.

Az egyes falurészek első írásos említése:

  • Beketfa 1423
  • Cséfalva 1349
  • Csentőfa 1345
  • Egyházgelle 1245
  • Kisbudafa 1786
  • Nagybudafa 1251
  • Ógelle 1496
  • Pósfa 1416

A GELLEI SZÉK

Maga a település hajdanán különös jogállású volt; a középkorban több oklevél oppidumként, mezővárosként emlegeti. Volt időszak, amikor vásártartási joga is volt; ennek bizonyítéka a templomhoz közel álló, máig megmaradt vásári hirdetőoszlop.

Miben állt a településnek ez a különös jogállása?

Szent István idejében kialakult, majd a középkorban megszilárdult királyi várbirtokrendszer egyik gazdaságirányítási alegységének központja volt Pozsony vármegyében. Az oklevelek latinul „Sedes Gelle” vagy „Districtus Gelle”néven emlegetik, magyarul Gellei Széknek vagy Gelle-vidéknek.

A Gelle-vidékhez tartozó falvak adózása eltért a közönséges jobbágyfalvakétól; ezt több királyi oklevél tanúsítja, többek között Mátyás Pozsonyban kiadott szabadalomlevele 1466-ból (ez is már korábbi kiváltságokra hivatkozik: „…eme nép a mi régi királyi elődeink ősi rendelkezései alapján ezeket a szabadságjogokat bírták és bírják”; majd II. Lajos rendelete 1524-ből.

A Gelle-vidéknek és központjának – Egyházgellének – azonban nemcsak gazdasági jellegű kiváltságai voltak, hanem saját önigazgatása is, ami a középkorban jelentős privilégiumot jelentett. A Gellei Széknek saját – két évre választott – főbírája volt, valamint a székhez tartozó falvakból választott esküdtjei.

A pozsonyi várbirtok 1646-ból származó urbáriuma szerint a szék főbíráját Szent György ünnepén (április 24-én) választották az egyházgellei plébániatemplom melletti székházukban (az utolsó székházat 1993-ban lebontották), s az esküt ugyanebben a templomban az oltár előtt tette le. Az eskü szövegét a plébános mondta előtte. Az urbárium közli az eskü szövegét is, mely mai helyesírás szerint így hangzik:

“Én (név), gellei és a többi hozzá tartozó helyeknek bírája esküszöm az élő Istenre, Boldogasszonyra és az Istennek minden szentjeire, hogy minden énelőttem leendő ügyeknek és pörlekedőknek igaz törvényt és törvény folyása szerint való igaz processzust (értsd: per) és rendet tartok az én lelkiismeretem szerint, amint tudniillik Isten ő szent fölsége tudnom és értenem engedi. És senkinek sem kedveskedésért, sem félelemért, sem atyafiúságért, sem barátságért, sem adományért, sem gyűlölségért egyebet nem ítélek, hanem amit igaznak és törvény szerint valónak ismerek lenni, és minden személyválogatás nélkül csak azon igyekezem, ami Isten és törvény szerint való leszen. Isten és a teljes Szentháromság, Boldogasszony és Istennek minden szentje engemet úgy segéljen!”

A Gellei Székhez a pozsonyi várbirtokok közül több falu tartozott; számuk változott; volt 18 is, köztük Szerdahely mezőváros. Több közülük egészen az újkorig Egyházgelléhez tartozott; sőt vele jelenleg is közös közigazgatási egységet alkot, pl.: Beketfa, Csentőfa, Kispósfa, Nagypósfa, Ógelle.